1998. 11. 14-én délután leruccantunk Egerbe, mivel úgy láttuk jónak, ha megtekintjük a "Nem látok semmit" kiállítást, azaz ellátogatunk a Vakok Országába. Ez egy föld alatt berendezett fényforrást nélkülöző világ. Megjelenéshez fehér bot kötelező!
Hogy rutinosan érkezzünk a színhelyre, gyakoroltunk egy kicsit. Volt, aki csukott szemmel mosott hajat, mások behunyt szemmel aludtak. Vak túravezetőnk - Kriszti - készségesen állt rendelkezésünkre mindenben. Személyes kérdésekkel sem tudtuk látható zavarba hozni. A mellméretét azért nem mertük megkérdezni, csak azt, hogy: - Lehet-e rajtam érezni, hogy két hete nem fürödtem? De Ő csak udvariasan mosolygott. (Valószínűleg a szájszagomtól nem lehetett érezni.-Gyu) Mivel zseblámpa használata és a lányok tapizása tilos volt, így a fehér bottal próbáltunk puhatolózni.

Első képünkön látható Kriszta, a vezetőnk, mellette  Zoo, Kabó, Detti, Pötyi, Csumi fehér pólóban, Gyu és Karika. Adi, Zsuzsa, Adrien, András, George és James csak a következő csoportba fértek és egy kicsit lemaradva indultak utánunk. Utunkon gyakran botlottunk ismerősbe. Hol a zöldséges standon, hol egy tűzpiros sportkocsinál, hol pedig egy szemeteskukánál. (Sokrétű az ismeretségi kör.)
Minden lépcsőfokot könnyedén vettünk, még a járdáról lelépve is körülnéztünk. Egy busz ránk dudált ugyan, de hamar kiderült, hogy a riasztás csak vaklárma volt.

Túránk legérdekesebb és egyben legutolsó látnivalója (2. kép) egy útszéli kocsma volt, ahol a fogadós hűsítő üdítővel és sózott pogácsával kínált minket. Itt sikerült végre elsóznom a hamis 500-asomat. :-))
Kifelé menet még olvashattuk az ajtón:  "Zsebesek és Bunyósok kíméljenek!"
A hosszú út végén eljött a Megvilágosodás.
A fehér botok visszakerültek a sarokba, a kezek a helyükre, a pupillák össze-mentek, a kedélyek lenyugodtak.

Sokáig beszélgettünk még Krisztával, aki egyébként jogászként végzett, rendkívül értelmes lány. Elmerengtünk Kriszta, és a hasonló "cipőben" járó emberek sorsán. De az élet megy tovább, és hazafelé az autópályán már újra a szembejövők szemébe világítottunk a lézermutatóinkkal. :-)
Felejthetetlen élményben volt részünk, hiszen olyat láttunk, mint még soha.
Otthon azonban elmaradt az élménybeszámoló, mikor azt kérdezték, mit láttunk. Hát mit? SEMMIT!!!

Gyu-Pötyi produkció