Dorisz szülinapi boxbulija Kokóval. | ||||||
Dorisznak természetesen fogalma sem volt róla, hova megyünk péntek 13-án, a születésnapján. Mikor megérkeztünk a Vasas SC boksztermébe, már gyanította, hogy itt most kesztyűs kézzel fogok vele bánni, de a szája szegletében bújkáló huncut mosoly ugyanakkor egy neki tetsző kibontakozási lehetőségről is árulkodott. Az elénk siető edző (Gyugyó'bá) elővett a szertárból két (előre bekészített) fejvédőt és két pár kesztyűt, majd elkezdte magyarázni, hogyan néznek ki a szabályos ütések. A Dorisz szemében csillogó lelkesedés nem sok jót ígért arcszerkezetem fejvédőn kívüli részének... Gyakorlásunkat az ünnepelt suttogása szakította félbe: Nézd, itt van a KOKO! Koko (a megbeszéltek szerint) véletlenül arra járt és beugrott, hogy körülnézzen. Feltűnt neki a magas szőkés boxtanonc és odament hozzá, hogy segítsen. A továbbiakban Gyugyó'bá velem, Koko pedig Dorisszal gyakorolt. Egy idő után (17 órakor) Koko azt javasolta, hogy próbáljuk ki a tanultakat és mérkőzzünk egyet. Persze nincs jó mérkőzés közönség, szurkolók nélkül, ezért mondta, hogy kint körülnéz, hátha valakit be tud csalogatni. Természetesen a folyosón már szép csöndben várakozott az (általam elért) egész családi-, munkatársi és baráti kör, így Dorisznak igencsak fülvédőig húzódott a szája, mikor beözönlöttek. Lásd első kép. | ||||||
| ||||||
Page: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 | ||||||
[ Prev ] [ Next ] |